Angyalföld természetes kialakulása, földrajzi és természeti képe
Budapest, Meder utca 7.
A medrét időnként változtató Duna és a folyásirányát szintén módosító Rákos-patak együttese alakította ki Angyalföld talajszerkezetét. A lápos terület idővel folyami hordalékkal feltöltődött és bár talajvize - ásott kút - emberi fogyasztásra kevésbé alkalmas, de az itt megtelepedő növénykultúra hasznára vált. A mezőgazdálkodás szempontjából gyenge talajminőség és a halászat kettőse élhetővé tette ezt a területet.
Bővebben:
Földrajzi szempontból Angyalföld a Nagy-Alföld északnyugati pereméhez tartozik, s így geológiai kialakulása is azonos azzal.
A Nagy-Alföldet, így Angyalföld területét is, a Föld geológiai középkorában (a mezozoikumban) ugyanaz a tenger fedte, mely hazánk területét a triász- és jurakorszakon át, a krétakorszak közepéig borította.
A krétakorszakban Európa középső részeiben történő nagy változások következtében a Nagy-Alföld medencéje erősen lesüllyedt. A harmadkorban a Kárpátok által közrefogott magyar medencében, sós beltenger vize hullámzott. A harmadkorvégi pliocénkorszakban már csak sós tavak állottak, melyek ezen korszak végére megszűntek, illetve kiszáradtak.
A negyedkorban (a pleisztocénben) véglegesen szárazzá vált a nagy magyar medence és felszínét már csak a külső (exogén) geológiai erők változtatták meg.
A negyedkor diluviális (jég) korszakában száraz és füves térségek terültek el a Nagy-Alföldön, amelyre a szomszédos sivatagokról, a szél hordalékaként, tömérdek por (lősz) hullott, mely Alföldünket áldott termékenységűvé tette.
Angyalföld területén végzett talaj fúrási és csatornafektetési munkálatok hasonló geológiai kialakulásról tanúskodnak.
Angyalföld felső talajrétege majd mindenhol homokoskavics, mely a geológiai negyedkor áradmányos képződése.
Alsó része a pleisztocénhez, a felső része a holocénhoz tartozik. „Teljesen kövületmentes, színe szürkés, kissé sárgás, kisebb-nagyobb kavics, keverten sok homokkal. Az egész komplexum alsó része kissé becementesedett, iszapos betelepüléssel váltakozva fordul elő, míg felső része laza természetű, hasonló anyagú kőzetből áll“.
Ez a felső, laza természetű homokrész, ahol nincs megkötve, még ma is mozgásban van és legfeltűnőbb sajátsága, dombalkotó képessége. Ezt az úgynevezett futóhomokot, a vörösvári völgy felől északnyugati szél kavarja és hordja Angyalföld utcáira és hordta, kavarta, formálta dombokká, homokbuckákká a múltban. A széltől ide-oda hordott futóhomok alakította át tulajdonképen Angyalföld hajdan túlnyomórészt vizes, mocsaras, lapos területét emberi településre alkalmassá.
A homokos-kavicsos réteg alatt feketeszínű lápföldet, majd pedig kissé iszapos tőzeget találunk. A tőzegréteg kialakulását azzal magyarázhatjuk, hogy valahányszor a Duna vize emelkedett, a Rákospatak is, amely Angyalföld egyéb vizeinek gyűjtője volt, megduzzadt és vízével elöntötte Angyalföld területét, a környéket pedig mocsarassá tette.
A tőzegréteg alatt mediterán agyagot találunk, amely szürkés-kékes, kemény. Ilyen agyagot nagyobb mennyiségben a Kiscelli-hegyben találhatunk, amelyből a rómaiak a híres aquincumi tégláikat égették. Ez a mediterán agyag Angyalföld víztartó rétege és okozója annak, hogy a felette fekvő homokos-kavicsos és tőzegréteges részek talajvízzel telítettek.
Nem szükséges mélyebbre leásnunk, hogy vizet nyerjünk. (Bolgárkutak.) A homokos-kavicsos felszíni réteg a csapadékot (hóié, esővíz) ugyan megszűri, az alatta fekvő mediterán agyagréteg azt talajvízként megtartja (pincevizek), de a felső talajréteg szűrőképessége ellenére sem alkalmasak Angyalföld kútvizei vízivásra, mert az agyagréteg felett fekvő lápföld és tőzegréteg rothadó anyagai vizüket egészségtelenné, élvezhetetlenné teszik. A talajvíz, a tápanyagokban dús lápföld és tőzegréteg okozza, hogy a fák, bokrok és egyéb növényzet - a futóhomok sivársága ellenére is - szépen díszlettek és díszlenek ma is.
A mediterán agyagréteg alatt egy régebbi pentun-kuhis réteg következik, melyet egy másik agyagréteg követ. Ennek a második agyagrétegnek az alsó része márga. A márga alatt egy vékony kőszén- majd alatta rhaetl mész-réteg következik. Ez a másodkori képződmény ű rész alkotja a Gellérthegy közép tömegét, valamint a budai hegyek nagyobb részének zömét is. (Buda és Pest közötti talajsüllyedés bizonyítéka).
Angyalföld ezeknél mélyebben fekvő alakulataira, fúrások hiányában, csak következtethetünk.
Helytörténetünk szempontjából ezekre nincs is szükségünk. Fontosabb megismernünk azonban azokat a külső (exogén) geológiai erőket, amelyek Angyalföld területét letelepedésre alkalmassá tették.
A Duna, mely mintegy négy kilométer hosszúságban mossa Angyalföld nyugati határvonalát - megjegyzés: napjainkban hat kilométer hosszan - a harmadkor végén törte át a Visegrád-Szentendrei és Börzsönyi hegyek vonalát. Előbb magasabban, a Budai várhegy, Naphegy és Gellérthegy nyugati oldala táján folyt, majd a jégkorszak idején alacsonyabbra lépve, Angyalföld területét is érintve, árkolódott az Alföld nyugati peremébe.
Az ős-Duna kanyargós, sok törmeléket hordó, szigeteket alakítgató folyó volt. Ide-oda kalandozásában a pesti síkon, így Angyalföld területére is sok kavicsot, törmeléket, iszapot rakott le és ezzel lassan feltöltette a pesti síkot, megszüntetve ezzel egyúttal saját mellékágait. A Duna Angyalföld területén a mai medrétől valamivel keletebbre is folyt, közben kisebb-nagyobb szigeteket alkotva, amit a hidrogeológiai térképek és a történetírók is igazolnak.
A Duna lassú töltögető munkájával, áradásaival Angyalföld egy másik vizére, a Rákospatakra is nagy hatással volt. A Rákospatak, Pest külső határán, körülbelül negyven kilométernyi hosszúságban végigfolyva adott nevet a történelmi nevezetességű Rákosmezőnek (Campi Rákos). A Rákospatak Angyalföldön valamikor jóval délebbre kanyargott, a váciúti kereszteződésétől majd három kilométerrel délebbre az Árpádházi Boldog Margit
plébánia templom tájékán, a Lehel-utcával párhuzamosan haladva ömlött a Pestet körülölelő Nagy- vagy Rákosárok-ba (a mai Nagy-körút vonalát követve), felvéve előbb délkeletről a Bulcsu- és Szabolcs-utcák találkozása tájékán, a Városliget felől jövő patak vizét. Később, amikor a Duna partjain a homok feltornyosult, részben pedig az egykori vizek, másrészt a szelek behordták, befújták a homokot, a Rákospatak irányt változtatott. Előbb északnak, majd nyugatra, a Duna irányába fordult. Ezt az irányt követi majdnem ma is. Vizével a múltban még a legaszályosabb nyárban is, malmokat hajtott. Forrásul szolgáló talajvizei aligha fognak egykor is elapadni. Valószínű azonban, hogy medrét sem maga ásta, hanem elődeinek árkába véve magát, környékének vizeit magához láncolva, felgyülemlett vízével, dunai torkolata közelében fekvő futóhomok dombsort keresztültörve, ömlött a Dunába. így irányváltoztatásával lecsapolta és alkalmassá tette Angyalföldet emberi letelepülésre.
A Rákospatak angyalföldi társpatakjait alig ismerjük, mert azokat a hidrologiai térképeken kívül más térképek fel nem tüntetik. Az 1910-es évek elején még ismerték a Köszörűs- vagy Büdös-árkot, mely a Rákospatak és Béke-utca kereszteződésétől néhány méterre nyugat felé vált el a mostani Rákospataktól és a mai Tripolisznak nevezett fővárosi lakótelep déli része alatt, a Meder-utcával párhuzamosan, a Fertőtlenítő Intézet területén át ömlött a Dunába. Valószínű, hogy az előbb említett homokdombsor átvágása alkalmával osztódott a Rákospatak két részre és a felső ága volt a Köszörűs- vagy Büdös-árok, mely az 1870-es évek elején vesztette el jelentőségét és vizét, amikor az említett elágazási környék, a két meder közötti részt jégaszalók céljaira felhasználva, árok- és töltés-rendszereket létesítettek. Innen ered a népi Büdösárok elnevezése is, mert a jégaszalókból medrébe leeresztett vizek, a Váci-út átívelésének betömődése miatt megposhadtak, megbüdösödtek. Amikor Újpest szennycsatornáinak a Dunába vezető főcsatornáját, a mai Népszigeten alulig kiépítették, lefolyása egyébként is teljesen megszűnt. A Dunától a Váci-úti g terjedő szakaszát a Fertőtlenítő Intézet építésekor feltöltötték, a többi részét pedig lassan a vándorló futóhomok és odahordott törmelék töltötte be,
A Róbert Károly-körút és a váci vasútvonal kereszteződése irányából, a Városliget felől, a Szegedi-utat, a Béketér keleti felét, a Béke-utcát a Fáy-utca magasságában átszelő és a Rákospatakba a Teve-utca irányába beömlő Csíkárok vize télen sem fagyott be, s a növényzet még a legdermesztőbb télben is szépen díszlett benne. Nevét a vízében úszkáló tömérdek csíktól kapta. Medrét a környék átrendezései és építkezései szüntették meg.
A Váci-úttól nyugatra eső Vizafogó és Kikötő-dűlő területe, régebben vizektől ugyancsak részekre osztott volt. A Rákospatak dunai beömlésétől délre, a hidrogeológiai térképek két nagyobb sziget létezését bizonyítják, amely egyúttal igazolása történetíróink ama feltevésének, hogy a Vizafogó és a felette fekvő Transaquincum szigetek voltak, illetve szigeten feküdtek.
A Vizafogó területén volt az Agaras-tó, mely nevét Mátyás király agarászatától nyerte és történetíróink a nyulakszigeti apácák birtokának említik.
Transaquincum és az óbudai hajógyári, illetve Nagysziget között, a Duna közepén volt a Fürdősziget. Római időkben melegvízű forrásait fürdésre használták és a Duna medrének szabályozása alkalmából valósággal kikotorták a Dunából. Transaquincum feletti két szigetet pedig a Duna töltögető munkája eggyéformálta, amit ma mint Népszigetet ismerünk.
A Rákospataknak a Béke-úttól a Dunáig terjedő részét, a nép még az 1890-es években is Ördögároknak nevezte. Ezt az elnevezést alátámasztják az 1870 és 1880 közt megjelent, Budapest leírását tárgyaló történelmi munkák. Nevét bizonnyal a mai Váci-út 109. sz. ház mögött fekvő Ördögmalomtól kapta. Erről a malomról, mint római-korbeliről, többször emlékeznek meg történetíróink. Lehetséges, hogy a Rákospatak eredeti lefolyása a Köszörűsárok volt s az Ördögárok csak annak mellékága. A Köszörűsárok a környékén és torkolati medrében talált sok, római korból fennmaradt kézi malomkövektől nyerte nevét, amiket a nép köszörűköveknek tartott.
Angyalföld, mint már tudjuk, a Duna árterületéhez tartozott és ugyanannyiszor sújtotta árvízzel, mint Pestet, mert védgátját a Viktória gőzmalomtól a Rákospatakig csak az 1870-es évek felé létesítették. Ezt az úgynevezett vizafogói védgátat megfelelő erősségűvé viszont 1898-ban tették. Hogy Angyalföldet mily magasságban öntötték el a Duna áradásai, senki fel nem jegyezte, azokra csak az évkönyvekben feljegyzett pesti adatokból következtethetünk.
A Budapestet elárasztó árvizeket mindig a Lágymányos tájékán kiszélesedő Dunamederben feltornyosuló zajló jég okozta, mert a víz sodra nem tudta áttörni. A felülről jövő nagy vízmennyiség így lassan felduzzadt és az ár Budapestet elborította. A lágymányosi meder összeszorításával a víz sodra tovább tudja szállítani a jeget s a Duna partjain emelt kőpartok és gátak Budapestet a Duna 0 pontja fölé emelkedő kilencméteres vízár ellen is megvédik. Angyalföldnek a vizafogói védgát és a Duna közötti részét a Duna árvizei még ma is elöntik (megjegyzés: a könyv megjelenése óta ez a helyzet nem áll fent).
Angyalföld kútvizei, melyről már említés történt, a homokos kavicsréteg alatt fekvő lápföld és a tőzeg miatt ihatatlanok voltak. Gyorsabb ütemű betelepülését az 1904-ben Káposztásmegyeren elkészült székesfővárosi vízmű bekapcsolása segítette elő. Előbb közkutakból, majd később az épületekbe bevezetett házi vízvezetékekből nyerték Angyalföld lakói az európai hírű, jó ivóvizet. A vízművek főnyomó vízcsövei a Váci-út mindkét oldalán haladnak a város belső részei felé.
A rómaiak idejében ismert fürdőszigeti melegvíz forrásokon kívül, melyek jelenleg a Duna vizét táplálják, a vizafogóit kivéve, mást nem ismerünk. Valószínű, hogy forrásai nagyobb számmal lehetnek, mert források az építkezések helyein nem egyszer törtek fel.
Angyalföld talaja, mint azt már az előzőkből tudjuk, tulajdonképen a Duna hordaléka. Homokja kvarchomok, mely körülbelül 87%-ban kovát, 8%-ban meszet, 1%%-ban vasoxidot (ez okozza vöröses-sárga színét), oldható sót és 3%-ban egyéb anyagokat tartalmaz. Ez a futóhomok összetételénél fogva nem alkalmas növényzet hordozására, de szerves anyagok keveredésével, a talajvíz magas szintje következtében, mégis szépen díszlő növényzetet hordoz, illetve hordozott. Itt-ott agyagos részek is tarkították a futóhomok felületét, de az építkezések és a művelés alá fogott földek lassan még a nyomát is eltüntették.
Növényzete általában a Nagy-Alföldéhez volt hasonló, amíg a városkultúra át nem alakította. A környező budai hegyek klimatológiai hatása is észlelhető volt a múltban Angyalföld növényzetében. Vegetációja általában változatosságot mutatott. Egyes pontjain, mint azt a régebbi feljegyzések említik, füves pusztaságok, szikes mezők, szépen zöldelő rétek, réti lápok, füzesek és fások, sivár futóhomok dombok, mocsarak, náddal, kákával borított tavak váltották egymást.
Füves térségeit a különböző pázsitfélék, dús virágzatukkal, időnként különböző színekbe öltöztették. Mezei és egyéb növényei közül a következőket jegyezték fel: csalán, farkasfűtej, gyöngyvirág, gyujtoványfű, ibolya, kígyóhagyma, katángkóró, kikeleti hóvirág, kikerics, kökörcsin, mezei szarkaláb, mezei zsálya, mécsvirág, oroszlánszáj, ökörfarkkóró, papsajt, pásztortáska, piros csalán, pitypang, pompás nőszirom, tavaszi kankalin, tüskés bogács, székfüvek és vadrepce. Homokos területeit viszont gyakran felverte a szerbtövis, útjai mellett pedig mindig megtalálhattuk a nagylevelű lapát.
Mocsaras részeit nádasok borították. Szélein sások, kákák serege vert tanyát a különböző vízinövények között. Ezek körül itt-ott sárga szőnyegként terült el a mocsári gólyahír, de gyakori volt még a fehér virágú víziboglárka, a vízi nőszirom és a szép színű sárgaliliom. Hellyel-közzel a ne felejts egész réteket alkotott. A patakok, mocsarak vízében megtalálhattuk a sallangos lombú hínárféléket és laposlorubú úszónövényeket. Vizek partjait szegélyező fák árnyékában páfrányok, zsurlók, a fák kérgén pedig mohok és zuzmók húzódtak meg. Eső után ehető és mérges gombák ezrei tanyáztak a rothadó avar között. A fák élet-nedvét hatalmas méretű taplógombák szívták.
A vadon növő és telepített fák mindegyike szépen díszlett Angyalföld talajvízben bővelkedő talajában. Legelterjedtebbek voltak a fűz-, nyír-, nyár-, akác-, topolya- és bodzafélék.
Vadon termő bokrai közül az orgona és vadrózsa volt az, amelyekből régebben a nép sokat nemesített; vízi-, mezei- és tarlóvirágokból pedig szépen pénzelt.
Kultúrnövények közül gazdagabban a rozs, szegényebben a búza és kukorica juttatta élelemhez a lakosságot.
Míg Angyalföld be nem épült, állatvilága is számottevő volt. Mezeit, rétjeit, kisebb fásait és mocsarait a vadászok kedvvel keresték fel. Tanúbizonysága a múltból, hogy Mátyás királyunk éppen itt létesítette agarászatát. Mezei nyúl, róka szép számmal adódott, de a farkas is meghúzódott. Nádasaiban a vízimadarak tömegei tanyáztak, melyek ugyancsak csábították többször a külországból itt járt királyi vadászokat és vendégeket. A vadászok által becserkészett területek némaságát az éneklő madarak hangjai tették elviselhetővé. Pacsirták, rigók, fülemülék, cinegék, pintyek, csízek énekétől volt hangos mező és rét. Szalonkák, billegetők, csaláncsúcsok, hantmadarak, varjak, szarkák, harkályok, kakukkok szárnycsapkodása, hangja és kopácsolása hangzott sokfelől. Itt-ott megjelent a hosszúlábú gólya, mely bőven talált táplálékot a gyíkok, vízisiklók, békák, gőték, szalamandrák, vízipatkányok és cickányok ezrei között. Nem voltak ritkák a ragadozó madarak sem: héja, vércse és bagoly. A vándorsólymok messze földről kedvvel keresték fel Angyalföldet vadászat céljából.
A földművelés és építkezések megkezdésekor megjelentek a mezei egerek, ürgék, hörcsögök, vakondok, házi egerek és patkányok, valamint a denevérek.
A Rákospatak nevét, a partmélyedéseiben talált nagyszámú rákoktól örökölte. A Rákospatakban és mellékvizeiben különböző halak úszkáltak. Feljegyzések szerint gyakoriak voltak: a ragadozó ön, a vörös szemű koncér, a fényes fehérke, Balin durda, a keserű díszponty, a folyami görgőese, a közönséges kárász és a potyka ponty.
A Dunában pedig sok volt a viza és a tok, melyek a Fekete-tengerből is eljártak a Vizafogóig, ikráikat lerakni.
A Rákosmező síkján s így Angyalföld területén is otthonos volt a vipera, melyet a kultúra térhódítása pusztított ki véglegesen.
Angyalföld mezei, rétjei, vizes, mocsaras részei s ezek előbb leírt növényzete feltételezik a bogarak, rovarok és véglények millióit. Ezek közül még nem is olyan nagyon régen közismertek voltak a cserebogarak, szarvasbogarak, futrinkák, csíkbogár, szentjánosbogár,* kőrisbogár, cincérek, katicabogár, poszméh, darazsak, hangyák, különböző nappali és éjjeli lepkék, a nyári estéket megrontó szúnyogok, szitakötők, vándorsáska, szöcske, lótetű, fülbemászó és tücskök, a gyümölcsjáró és vízipoloskák, levéltetvek,
Érdekes megjegyezni, hogy a nyári éjszakában szépen világító, ártatlannak vélt szentjános bogár egyike a legnagyobb ragadozó rovaroknak. Csak csigákra vadászik. Parányi, csak nagyítóval észrevehető, fullánkszerű szervével a csigát egyetlen, vagy több, cirógatásnak beillő szúrással holt-elevenné teszi. Mihelyt a csiga mozdulatlanná, dermedtté válik, hamarosan hozzáfog, hogy különleges pepszinjével folyékonnyá tegye s kényelmesen szürcsölgetve issza ki héjcsészéjéből áldozatát. Ezért találtak az angyalföldi gyerekek annyi sok üres csigaházat a mezőkön és réteken.
(Megjegyzés: a fentiek ma nem állják meg az igazukat már.)
A szúnyogok között volt egy anopheles nevű is, melynek szúrása maláriát okozott és a statisztika szerint még a XVIII. század elején is sokan belehaltak.
keresztes- és vízipókok. A puhatestűeket az ehető-, mezei- és mocsári csigák képviselték elég nagy számmal. A Duna hullámverései a folyami kagylókat sodorták a partra. A nedves talajban a „pecázók“ nagy örömére, nagy tömegben nyüzsögtek a földi giliszták. A Rákospatakban, különösen a kiöblösödő részeiben, nagyszámú pióca is élt.
Az állat- és növényvilág előzőkben bemutatott teljességében csak akkor fejlődhetett ki, mikor az éghajlat erre módot adott. Angyalföld, mint a Nagy-Alföldnek szerves része, éghajlatban, időjárásban is hasonló hozzá. A főváros és környékének éghajlata átmeneti, mert itt találkozik a Dunántúl enyhébb, csapadékosabb éghajlata az Alföld szélsőségesebb, szárazabb éghajlatával.
Éghajlat és időjárás különbözőségeket általában az egymástól messzebb távolságokra fekvő területek között érzékelünk. A pontosabb megfigyelés még Budapest egyes területei között is tud különbségeket kimutatni, különösen akkor, mikor belső és külső területeinek közepes értékű hőmérséklet különbségeit hasonlítjuk össze. A belső kerületek és Angyalföld területei között, a téli és nyárközépi hónapokban a hőmérsékletben körülbelül 1—2 fok különbség észlelhető. Ezen hőmérséklet különbséget részben a belső kerületek beépítettségével, másrészt Angyalföld magasszintű talajvízével magyarázhatjuk. Házakkal nagyobb tömegben beépített belső kerületek nyáron és nappal jobban felmelegszenek, télen és éjjel viszont kevésbbé hűlnek ki, mint Angyalföld kevésbé beépített területe. Függ a terület hőmérséklete a talaj minőségétől is. Angyalföld felső talaja futóhomok s mint ez ismeretes, gyorsan melegszik és hűl le; azonban a futóhomoknak ezt a tulajdonságát mérsékli az alatta fekvő talajvíz, amely nagy fajmelege miatt nehezebben melegszik, de lassabban is hűl le. A talajvíznek ez a tulajdonsága a laza homoktalajon keresztül érezteti is a hatását. Ezért Angyalföld éjjelei mind nyáron, mind télen hűvösebbek.
Az évi közepes hőmérséklet szélsőségeket mutat. Nyáron gyakori a plusz 35-36 fokos meleg, télen a minusz 10-15 fokos hideg s így az ingadozás 45-50 fokra tehető. A hőmérséklet különbségek késő tavasszal és ősszel, fagyokat okoznak. Angyalföld túlnyomó részben vidékről jött népe, a késő tavaszi fagyokat, különösen május hónapban a fagyos-szentekkel: Pongrác, Szervác, Bonifác és Orbán napjaival hozza összefüggésbe, míg a kora őszi fagyokat a vénasszonyok nyara befejezőjeként emlegetik.
Embert, állatot, földet üdítő esője kevés. Legtöbb a csapadék tavasszal és ősszel. A nyár száraz, melyet némiképp a talajvíz párolgása enyhít. A csapadékmennyiség évi átlaga, valamivel több 600 milliméternél, míg a csapadékos napok évi átlaga 120-150 között váltakozik. A légnyomás átlaga 748 milliméterbe rögzíthető.
Angyalföld időjárását és egészségi viszonyait a gyakori északnyugati szél befolyásolja és teszi elég gyakran kellemetlenné, mert ez a szél nyári időben levegőjét porossá, télen pedig metszővé teszi.
Angyalföld lassú beépítésével az éghajlat, időjárás mezőgazdasági szempontból alárendelt jelentőségű, de népe, mely nagyrészben vidékről települt ide, nem a meteorológiai jelentések alapján kémli az időjárást, hanem a vidéken szokásos módon. A sokféle időjóslásból érdekes megjegyezni a következőket:
Nyugatról esőt, északnyugatról zivatart, délkelet felől vihart hoz a szél.
A hegyek felől vörösen lenyugvó nap, szelet küld.
A Hold udvara nyáron esőre, télen fagyra figyelmeztet.
Január 22-én esett hó gazdag termés jele. De így is mondják: „Nedves a Vince, telik a pince/“
Január 27-én: „Pál fordul/“ Rossz időre jó, jó időre rossz következik.
Február 2-án: „A medve kibújik barlangjábólHa ezen a napon szép az idő, az rosszra, ha rossz az idő, jóra fordul.
Március 18-, 19- és 21-én: „Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget
Március 24-én: Szentgyörgy napján talált zöldbéka, jó esztendőre mutat.
Június 8-án: „Ha Medárdkor esik, még negyven napig fog esni“.
Szeptember 29-én: „Mihály nap után akármerről fúj a szél, hideg az.
November 10-én: András napján könnyen esik le hó.
November 25-én: „Ha Katalinkor vízben ülhetnek a kacsák, hideg lesz a tél!'"